NAPSZÁMLÁLÓ |
|---|
|
napot tüntettünk az ElQrmány ellen!
|
|
 CTracker - cback.de
|
| Rebiszesnek álcázott szkinhedek rázták a kordont a Kossuth téren |

Fogalmunk sincs arról, miképpen tudtak egyenruhát szerezni a bőrfejűek, és az első sorban üvöltözni nagyra becsült, imádott, szociálisan ultra érzékeny kormányunk ellen. A rebiszesek nem emelték ki az álcázott szkinhedeket.
A tüntetés elején a Himnuszt játszották be, amit a tűzoltók levett sisakkal énekeltek végig.
A Hofi Géza képével dekorált szónoki emelvényről elsőként a kormánynak szánt petíciót olvasták be, aminek a pontjait hangos éljenzések kísérték, a legnagyobb zajt a rendőrök és a tűzoltók csapták. „Hazudósok!”, „Elkúrtad”, kiabálták be az üres parlamentbe.
„A kormánnyal kötött megállapodást elfogadó szakszervezetek annak fejében vették tudomásul a közszolgálati reálbérek 2007. évi csökkenését és a csökkent értékű bérek 2008-as szinten tartását, hogy 2009-ben már érzékelhető mértékben emelkedik a munkavállalók reálkeresete – áll a petícióban, amit minden jelenlévőnek kiosztottak. „Elfogadhatatlan, hogy elvegyék a 13. havi illetményünket, amely nem jutalom, nem prémium, hanem a törvények rendelkezései szerint a közszolgálati bérrendszerek, a munkavállalók éves keresetének szerves része.”
A petícióval egy huszonhárom fős delegációt engedtek be a kordonokon át a Miniszterelnöki Hivatalhoz. „Bemegyünk! Mi nem félünk a rácsoktól!”, kiabálták közben a kívül rekedt rendvédelmisek, akik a nyomaték kedvéért a kordont is megrázták, miközben belülről rendőrök videózták őket.
HunHír.Hu kommentár:
Ez már nem kis, hanem nagy magyar abszurd.
HunHír.Hu - hírszerző nyomán
Képek az eseményről >>>
Korábban írtuk:
A közszféra munkavállalói 2008. november 29-én demonstrációt szerveznek Budapesten az ellen tiltakozva, hogy Kormány tervei szerint befagyasztaná 2009-re a közszolgálati dolgozók bérét és elvonná a 13. havi illetményt, amelynek a következménye: átlagosan 8,3 %-os nominális bércsökkentés és ennél lényegesen nagyobb reálérték romlás a jövő évben.
Részletek a november 29-ei tüntetés programjából
2008. november 26. 01.41
Országos demonstráció - A PSZ felhívása a november 29-i közszolgálati tüntetésre
November 29-én a PSZ a közoktatásért, majd a közszolgálatért tüntet, együtt az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottsággal.
Az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság felújította tevékenységét, mert a kormány 2009-re tervezett, a közszolgálatot sújtó megszorító intézkedései a 2007. február 19-i megállapodás felrúgását jelentik. Amennyiben a kormány által tervezett intézkedések (a bértábla befagyasztása, a 13. havi illetmény ki nem fizetése) bekövetkeznek, a közszféra alkalmazottai több mint 10%-os reálkereset-veszteséget szenvednek el. A sztrájkbizottság és a kormány tárgyalásai már megkezdődtek, de eredményre még nem vezettek. Ezért a következő lépésünk az
EGYSÉGES KÖZSZOLGÁLATI TÜNTETÉS
2008. november 29-én (szombaton)
11.00 - 12.00 között A Pedagógusok Szakszervezetének tagjai, az oktatásban dolgozók gyülekezése az Oktatási és Kulturális Minisztérium épülete előtt (1055 Budapest, Szalay u. 10-14.)
12.00 - 12.40 között Pedagógusok tiltakozó nagygyűlése az oktatás helyzetéről, finanszírozási, működési gondjairól
12.40 - 13.00 között Átvonulás a Kossuth térre
13.00 órától Egységes közszolgálati nagygyűlés, a petíció átadása a parlament előtt
Kérjük, hogy az utazás szervezése ügyében keresd területed PSZ-irodáját, -vezetőjét!
A FELHÍVÁS INNEN PLAKÁTKÉNT LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATVA TERJESZTHETŐ A KOLLÉGÁK KÖZÖTT!
Forrás: A Pedagógusok Szakszervezete Országos Irodája
A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete felhívása
A közszféra munkavállalói 2008. november 29-én demonstrációt szerveznek Budapesten az ellen tiltakozva, hogy Kormány tervei szerint befagyasztaná 2009-re a közszolgálati dolgozók bérét és elvonná a 13. havi illetményt, amelynek a következménye: átlagosan 8,3 %-os nominális bércsökkentés és ennél lényegesen nagyobb reálérték romlás a jövő évben. Visszautasítjuk a válságkezelésnek ezt a kormányzati megoldását. A közszolgáltatásokat fejleszteni kell, nem gyengíteni!
A közgyűjteményi és közművelődési dolgozók képviseletében megjelenők programja:
11.15 - 11.45-ig Gyülekezés a Néprajzi Múzeum Szalay utcai bejáratánál (jelvény, táblák, a saját biztonsági kollegáink igyekeznek áttekinteni a résztvevőinket).
11.45-től Csatlakozás a Szalay utcai, a pedagógusokkal és oktatási dolgozókkal közös tüntetéshez az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál.
12.45-től Átvonulás a Kossuth térre
Forrás: Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete
A demonstráción bejelentett részt vevők:
* Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF)
* Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ)
* Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ)
* Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ)
* Munkástanácsok Országos Szövetsége
* Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ)
* Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ)
* Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ)
* Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ)
* Pedagógusok Szakszervezete (PSZ)
* Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ)
* Adó- és Pénzügyi-ellenőrzési Dolgozók Országos Szakszervezete (ADOSZ)
* Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ)
* Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet (MKSZSZ)
* Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete (SZTDSZ)
* Magyar Orvosok Szövetsége
kozszolga.hu
|
|
|
Gyurcsánybeszéd |
|---|
| “... Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.” Szolzsenyicin
|
|
|