Demonstráció az izraeli nagykövetségnél
Ismert magyar civil szervezetek (MNB 2006, Hazafias Magyarok Szövetsége, JOBBIK) demonstrálnak január 16-án, pénteken délután 3 órától a budapesti izraeli nagykövetségnél.
( II.ker. Fullánk u. 8.)
Célunk a közvélemény hiteles, tényszerű tájékoztatása, amihez a média segítségét is várjuk.
Felszólalóink – Dr. Morvai Krisztina jogász, ifj. Hegedűs Lóránt HAMASZ elnök, Murányi Levente JOBBIK alelnök - Izrael brutális, az emberiességi szempontokat semmibe vevő akciói ellen, a békéért, a palesztin területek lakosságának biztonságáért állnak ki, és egyúttal arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a palesztinoknak joguk van megvédeniük magukat az izraeli repülőgépek és szárazföldi csapatok támadásaival szemben.
A nagykövetség előtti tiltakozással kívánjuk megbélyegezni az izraeli állami vezetésnek, és az általa irányított hadseregnek a palesztin néppel szemben eddig tanúsított gátlástalan, az ott élők szenvedését okozó, folyamatos területhódító tevékenységét, továbbá figyelmeztetni a közvéleményt arra, hogy Izrael államnak immáron nem titkolt célja e háborújával a palesztin nép teljes fizikai megsemmisítése a gázai övezetben.
A védtelen lakosság, köztük gyerekek kiirtását semminemű módon nem indokolja Izrael állítólagos - egy radikális szervezettől történő - fenyegetettsége, hiszen ez a szervezet a palesztin nép saját földjén, népe jogos önrendelkezéséért, a palesztin állam létrejöttéért, megmaradásáért küzd.
Magyar Nemzeti Bizottság 2006 |
|