Az új gumicsont avagy megcsináljuk, Mi.
Tudjuk, hogy időnként a média világa, akarva vagy akaratlanul, olyan híreket dob be, amelyek csak arra jók, hogy a valódi kérdésekről elterelje a figyelmünket és más, valószínűleg a hatalom érdekét jelenítse meg, természetesen kódoltan.
A közelmúlt médiatémája az volt, amit már közel 30 éve tudunk, hogy az egykori Pannon tenger alatt - nagy mélységben - jelentős kőolaj és földgáz kincs rejtőzik. Az a tény, hogy most citálták elő ezt a témát, az sokatmondó. Ez a kifecsegés, illetve a sugalmazás kategóriája, ahol már a "gondos kúrmány" már el is adta ezt a páratlan kincset.
Mi a célja a hatalomnak ezzel a szándékos, média kifecsegéssel?
Elsősorban nyugtatni akarják a saját, un. hívő szavazóikat, hogy íme: minden rendben van, ne aggódjatok a gázszámla miatt, lesz itt olcsó gáz, azaz MEGCSINÁLTUK! Másrészt viszont a gondolkodó tábort, amely már régóta nem hisz a politikusok hazudozásainak, ezzel kívánja tovább hergelni - hátha elfogy a türelem és sikerül a feszültség növelése, a kilátástalanság továbbgerjesztése, hogy: uccu! Meneküljön ki merre lát! Az ugyanis, hogy a Szovjetúnió a mecseki uránkincset lenyúlta a megszállás alatt, az bizony ma is látható a magyar gazdaság működésén. Így pedig, a gondolkodó tömeg levonhatja a következtetést, hogy ezek itt autópályákat építenek iszonyú árakon (ők a lenyúlás KISZ mesterei) ami a multiknak kedvez leginkább, de a nemzeti kincseink kiaknázására nincs pénz, pedig csak néhány km autópálya árát kellett volna ráfordítani és nem kellene megfagyni a szegényeknek.
Nos, ha ennyire arcátlanul lopják ki a lehetőséget, a gazdasági felemelkedés alapjaiból, akkor persze arra a következtetésre jut a gondolkodó magyar, hogy el kell mennie, mert itt csak nekik - a becsteleneknek - van jövőképük, nekünk becsületes magyaroknak nincs. És ez a hatalmi gumicsont második célja, hogy minél többen hagyják el a hazát.
Ha a gondolkodó nép véletlenül önvédelmi lépésre szánná el magát, akkor viszont lehet majd mutogatni bennünket a TV-ben, hogy félelmet keltsenek például, a nyugdíjasok táborában.
Igen, talán ez a legfontosabb a hatalom jelenlegi bitorlói számára, a félelemkeltés.
Mi viszont nem félünk. Na most mi lesz Elvtársak?
Természetesen, a tüntetésektől, a polgári engedetlenségi megmozdulásoktól és az ősi, valamint a háromszínű magyar zászlók lengetésétől reszket a hatalom, amely nem csak
hazug, hanem gyáva is. Február 24.- én szombaton délben a Magyarok Világszövetsége
és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezésében, határozott cselekvésre szánta
el magát a kifosztott magyarság érdekében. Február 24.-én szombaton délben a Makó és Óföldeák közötti úton lesz a gyülekezés, majd a föld méhében rejlő földgázkincset az elidegeníthetetlenség jogán a valódi tulajdonos - a magyar nemzetet képviselő - Szent
Korona nevében jelképesen, lefoglaljuk.
Ez az esemény figyelmeztetés kíván lenni a hatalom számára, hogy még ha csalás nélkül
választották volna meg a kúrmányelnököt, akkor is vannak a hatalomnak, így a kúrmány hatalmának korlátai, s ezen korlátokat demokratikus országokban be szokták tartani.
Egyúttal figyelmeztetni szeretnénk a parlamenti pártokat is, hogy a megszállás évei alatt
elfogadtatott törvények, így az 1949.évi XX. tv, valamint annak megszállás alatti módosítása
a magyar nép és a nemzet számára elfogadhatatlanok. A jelenlegi alkotmányos, morális válság megoldása, csak a magyar alkotmányos rend helyreállítása, a jogfolytonosság lehet.
Ezért szállt síkra magyar történelem minden jelentős politikai mozgalma, ezt kívánjuk mi
is megvalósítani.
Ehhez kérjük minden nemzettestvérünk segítségét és a Magyarok Istenének áldását!
Budapest. 2007. 02. 05.
Dr Bene Gábor S.
MNB 2006
|
|