Magyar Hírlap Vélemény 2009-08-03
Vámos György: Érdemtelenül
Több mint kétszázezerre emelkedett azok száma, akik az utóbbi időben felkerültek a banki adóslistára, a KHR-re. Ez a szám százezerrel nagyobb, mint tavaly év végén volt. Ez nem "városi legenda", hogy az ön kedvenc szavaival éljek. Megrázó, főleg annak tudatában, hogy önök ez ellen semmit sem tettek. Ön a médiumoknak nyilatkozva majdhogynem felelőssé tett mindenkit, aki bármilyen hitelt merészelt felvenni, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a hitelfelvevők népes tábora jelentős hasznot hozott többek között az ön által vezetett banknak is. Megkérdőjelezhető azonban az ön bankszövetségi elnökként képviselt magatartása, mert e pozícióban tennie kellene azért, hogy ne csak egyoldalú, a bankoknak kedvező megoldások születhessenek. Ismerve azonban az ön családi és személyes múltját is: mit várhat egy megrögzött bolsevistától az ember, aki élvezte a szülei szochazás múltjából adódó összes előnyt, majd az "erősen baloldali nevelése" általi kapcsolatait használta ki. 1973-ban, amikor ön Moszkvában a Külkapcsolatok Intézetében végzett, engem akkor zártak ki az utazásból az elvtársai, mivel nemkívánatos voltam az ön kedvelt rendszerének, amelynek ön az utolsó pillanatig kiszolgálója volt. Egy 2008-ban készült interjúban úgy nyilatkozott – ez sem "városi legenda": örömmel volt munkásőr! Annak a szervezetnek, a párt öklének tagja, amely engem és másokat is többször "orrba vágott". Ön a múlt szövevényes kapcsolatrendszerének köszönhetően, Fekete János szűk bizalmi körének tagjaként nyerte el mostani pozícióit is.
Szeretnék feltenni önnek két kérdést. Velem együtt sokakat érdekel: rokonságban áll-e ön Felcsuti Lászlóval, aki 1956. október 25-én a Kossuth téren fogott fegyvert a forradalom ellen, s mint jó kommunista – Pető Iván és Bauer Tamás szüleinek eszmetársa – lövöldözött az ártatlan, békésen tüntető magyar állampolgárokra? Az önnel készült interjúból tudom, otthon nem nevezték sem forradalomnak, sem szabadságharcnak az 1956. októberi eseményeket. Másik kérdésem arra irányul, mivel szolgált rá ön arra, hogy 2004-ben antifasiszta kitüntetést kapjon. (Többek között Gergényi Péter társaságában, aki 2006-ban csak úgy hobbiból agyba-főbe verette az ’56-os forradalomra emlékezőket.) Mit tett ön mint antifasiszta, ha egyszer 1948-ban született? Ebben az országban, amelyet szerencsére még Magyarországnak hívnak, 1945 óta nem tombol a fasizmus, hacsak azok, akiknek szintén antifasiszta kitüntetésük van, nem habosítják fel a fasizmus rémképét. Várom, sokan várjuk az ön válaszát!
De térjünk vissza a bankszektorra! Végignéztem az önnel készült szinte összes interjút. Egyetlen dologban értek egyet önnel: az adósnak valóban fizetnie kell. Vannak azonban önhibájukon kívül nem fizetők, valójában tisztességes emberek, akik családi, munkahelyi, egészségi vagy bármely más problémájuk következtében képtelenek eleget tenni kötelezettségüknek. A bankok végtelenül közömbösek irántuk, meg sem próbálnak segítő kezet nyújtani a bajbajutottaknak. Önnek, mint a bankszövetség elnökének ezzel kapcsolatos szakmai kérdést szinte lehetetlen feltenni, mivel minden esetben prepotens módon hárította el a válaszadást, elvágva minden további megjegyzés lehetőségét. Ön is pontosan tudja, hiába mennek az adósok panaszra bárhová, igazuk nem lehet. Az etikai kódex, amelyet önök elfogadtak, mondhatni, megállapodás a semmiről. S ismét csak nem egy városi legendát közlök önnel: többen lettek öngyilkosok kilátástalan helyzetük miatt. Önt ez sem zavarja? Miért hagyja, hogy százezrek a bankvilág áldozatai legyenek? Ez nem zavarja az ön erkölcsiségét? Úgy vélem, nem, hiszen a minap úgy nyilatkozott, amikor megkérdezték, mi a Magyar Bankszövetség álláspontja a hitelek tömeges bedőléséről: "továbbra is azt hiszem, hogy ennek jelenőségét túlhangsúlyozzák vagy félreértik". Nos, akik öngyilkosok lettek, nem így gondolták. Sajnos az elmúlt húsz évben valamit nagyon rosszul csináltunk, ha ez nem így lenne, akkor 2009-ben a "magukfajta", hajdani ifjú munkásőrök, szochazás szülőkkel kérkedők, ellenforradalmat kiáltók nem lehetnének semmilyen pozícióban. Gondolkozzon el ezen, elnök elvtárs vagy elnök úr – amelyik jobban tetszik önnek! Nincs olyan hatalom, amely megrendíthetetlen – ez nem üres bölcsesség, nem "városi legenda", ez remélhetőleg a közeli valóság. Ennek reményében szólítom fel, mondjon le, és távozzon a közéletből! Befejezésül emlékeztetni szeretném önt és az olvasókat: amikor feltették önnek a kérdést három évvel ezelőtt, miért kapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, mit köszönhet önnek az állam? – röviden csak ennyit válaszolt: "Semmit. Talán hogy rengeteg adót fizetünk."
Szívből köszönjük!
Vámos György |
|
