Jó társaság
Ez tényleg egy jó társaság. Társaság, mely a Széles Gábor-féle "szélsőjobboldali" lapnál verődött össze. Ez a társaság megkísérli nap mint nap ellensúlyozni egy másik társaság hisztériakeltését, a jobboldallal való örökös riogatását. E lap szerkesztőségében tett látogatást Orbán Viktor 2009. március 17-én. A másik jó társaság, a "népszavás" bértollnokok társasága, mely címlapon áthúzott horogkereszttel kiált fasizmust – harcot hirdetett a disznólábak ellen. Ez nem is lenne elítélendő, sőt teljesen azonosulni tudnék velük, de arról mélyen hallgat azóta is mindenki, ki tette oda a disznólábakat egyáltalán?
Inkább arról a társaságról kellene lerántani a leplet, megkeresni a tetteseket, de legalább önmagukat kéne megtalálni végre Magyarországon. Mindannyian emlékszünk, ahogy Zuschlag és társa röhögve zsidózott, akkor a Németh Péter vezette jó társaság nem tette pellengérre az antiszemitákat. Ők már csak ilyenek, a régi beidegződést nem felejtve, ha kell, még térdre is rogynak a vörös ötágú csillag előtt. Most, immár sokadszor, Semjén Zsoltot pécézték ki maguknak a jó társaság tagjai, egészen pontosan Sebes György. Sebes szerint a Fidesz utasítására szövetségeseket kell szereznie a szélsőjobbról Semjénnek. A KDNP elnöke csupán azt merte mondani: Magyarországot gyarmatosítják.
Miért, talán nem így van, bolsikáim? Képzeletbeli országhatárunkon a táblákat lassan ki lehet cserélni Sukoróra. Ez lesz az ország új neve, itt, Európa közepén. A magyarok meg mehetnek klozetot pucolni éhbérért gyarmatosítóikhoz. Új szállodakomplexumok nyílnak majd, méghozzá olyan háromezer szobásak, amelyek majd milliárdokat hoznak a jó társaságok részére. A magyarok, a gyarmatosítottak alhatnak jurtákban, mint elődeink, és járhatnak bő gatyában (à la Landeszmann). A fütyülős barackot pedig megisszák az orrunk elől a jó társaság tagjai, saját egészségükre. Nem mint hungarikumot, hanem mint sukoróriumot. "Összenő ami összetartozik, MIÉP–Jobbik–KDNP és Fidesz"– írja Sebes. Én meg azt bátorkodom írni, réges-rég együtt van már, ami összetartozik, és soha nem vált szét a villarabló Sebes apuka fia, Sebes György, az ávós apuka-anyuka fia Pető Iván, a szintén ávós apuka-anyuka fia, Bauer Tamás, a munkásőr Felcsuti Péter és az ’56-ot tagadó Havas Szófia.
Ez az igazi jó társaság! Sebes, vajon emlékszel-e még, amikor az ötvenes évek elején az Auschwitzot megjárt Bárdi Magdától és családjától elvették az ávósok székesfehérvári otthonukat. Emlékeztetlek: apádéknak kellett, aki megyei első titkár volt egy jó társaságban. Nem kéne bocsánatot kérned? Egyáltalán, át tudod érezni, min ment keresztül az a veled egykorú gyerek, Bárdi Magda fia, amikor elvették kedvenc játékait, majd apját agyonverték? Apád jó társaságának tagjai! Pető, te is pontosan tudtad, ki volt apád és anyád, mégis azt próbáltad elhitetni a közvéleménnyel, hogy csak egy kárpitos volt. Ti pedig, ott az SZDSZ-ben antikommunisták voltatok. Bauer, te hogy alszol azzal a tudattal, hogy apád ávós tisztként milyen bűnöket követett el? Később ügyvédként képviselte egykori ávós tiszttársát, Vajdát, aki agyonverte Bárdi Magda férjét, és kínozta Bárdi Magdát? Súlyos bűnök ezek, amelyek a mai napig megtorlatlanok. Erről miért nem akarsz sohasem beszélni? Persze szülei cselekedeteiért senki sem felelős, így felelősségre sem vonható.
Nem is ez a ti valós bűnötök, hanem hogy visszaéltek a régi kapcsolatok mai napig tartó szövevényes, kibogozhatatlan, de annál erősebben összekötő szálaival, melyek védelmében egymást juttatjátok jó pozíciókba, mint ahogy azt annak idején szüleitek is tették veletek. Azok a szülők, akik jogosan érdemeltek volna felelősségre vonást lehetőségek helyett! Mindez azért nem következhetett be, mert ti, tudatosan, egy paktummal elszabotáltátok a rendszerváltást. Mai napig egy olyan hazug ügyet és egy hazug kormányt szolgáltok, amely nem átallott egy állami tisztviselővel igazolást is kiadatni, hogy az ávón nem volt megengedett a gyanúsítottak bántalmazása. Ez egy jó társaság, ahova ti tartoztok, de szerencsére sem én, sem Semjén, sem sokan mások nem tartoznak közétek!
Képzeljétek azonban el, mi történne akkor, ha azok, akiket ott az ávón nem bántalmaztak, most csak annyira "nem bántalmaznának" benneteket, ahogy őket a ti szüleitek? . Ebben semmi meglepő nincs, hiszen a zsidóság érzését, ti mint ateisták, nem ismerhetitek, sőt nektek ez csak egy nyűg. Egyre többen és többen jönnek rá azonban arra, hogy hamis írásaitok, hamis politizálásotok mennyire felesleges egy nemzet számára, mely nem akartja magát Sukorónak hívni.
Ne reménykedjetek, bármennyit is raboltak el politikusaitok és pénzcsinálóitok ettől az országtól, megroppantani akkor sem tudjátok a magyar nemzetet, amely nekünk igenis egy jó társaság, de nélkületek!
Vámos György |
|