A közerkölcs ellen, rendőri biztosítással... avagy vonultak a buzik
Az egynemű szerelem szodomai virgákorát éljük. Rendőri biztosítás mellett vonultak a beteges hajlamú disznók Budapest belvárosában, leállítva egy napra a közforgalmat, s még az esküvőjére siető - és már késében lévő - vőlegénnyel is legalább annyit kerültetett az állig felfegyverzett buzivédő egyenruhás osztag, mintha a szentgyörgyi vasútállomásról a Sugásfürdőn keresztül kéne a laktanyáig eljutni. És ez nem túlzás!
A buzik „büszkeségnapi” felvonulása alaposan megutáltatta még azzal is ezt a trágyadombra való, ócska, beteges kisebbséget, aki eddig nem foglalkozott velük. Ugyanis, ha belegondolunk e minden erkölcsi normát sárba taposó rendezvénybe, akkor döbbenetes dolgokat kell lássunk. Egyrészt, amikor gyerekek éheznek, öregek halnak meg, betegek nem kaphatnak pénz híján ellátást, akkor a rendőri biztosítás és a fél város lezárása minden bizonnyal eléri a 10-20 milliós forintos kiadást, állami pénzből, az adófizető polgárok pénzéből. Azokéból, akik családot tartanak el, s nem üzekednek azonos nemű egyéjszakás „szerelmeikkel”, s a majdani AIDS-kezelésüket is a társadalom normális tagjai fizethetik. Tehát, az egészséges társadalom egy törpe kisebbség erkölcsi aberrációjának tétetik ki, s még fizet is érte busásan. A gyerekek meg csak éhezzenek, az öregek dögöljenek meg, a betegek pedig szintén. Csak a buzeráns lehessen büszke, s vonulhasson anális szexet mímelve, trágár megnyilvánulásokat hallatva, vallás-, egyház-, és családgúnyoló táblákkal. Mert ma az EU-ban ez a szabadság, a másság dicsősége. És ezt a sok szemetet majd az általuk gúnyolt családosok gyermekei tartják el, ha nem viszi el őket az AIDS időben… és megöregszenek. Mert az ő gyerekeik nem születnek meg. Mondhatni: - hála Istennek! De menjünk tovább…
Az SZDSZ már évekkel ezelőtt megpróbálkozott – mint más európai aberrált párt is – azzal, hogy a pedofiliát is a másság „szépségeihez” csapva törvényben engedélyezzék, egyelőre 14 éves kortól. A budapesti sátáni felvonulás egyenes út ehhez a most még elutasított ötlethez, illetve annak megvalósításához. Néhány év múlva majd síró gyermekeket hátulról erőszakoló büszkék fognak vonulni, rendőri biztosítással, s talán egy-egy áldozat kikiabál a felvonuló, vonagló, gyermekekkel erőszakoskodó felvonulók tömegéből az állig felfegyverzett rendőrnek, hogy: - apa segíts! És a csahos apuka nem fog segíteni, mert a parancs az parancs, a törvény pedig törvény. Ám majd odavág annak az apának, aki a fiát vagy lányát menteni próbálja az államilag engedélyezett, SZDSZ-es törvény alapján jogszerű pedofil-felvonulásból… Nem, Kedves Olvasó, ez nem őrült utópia, mert valósággá válhat. Ki gondolta volna harminc-negyven éve, hogy az a rendőr, aki a buzit úgy elverte, ahogyan kell(ene), ennyi év után vigyázni fog rá, s állami pénzen, az egészséges adófizetők pénzén a fél várost lezárják, hogy a gusztustalan, moslék, lélektelen sátánisták, magukat mutogatva vonulgathassanak. Szabadság, büszkeség? Európai Unió? Igen, ez az! S ezért gyűlölöm az Uniót, de szeretem Európát. Mert Európa nem az Európai Unió. Európa szerte is minden normális ember úgy vélekedik, ahogyan én, s az európai szellemiség épp úgy tiltakozik ezen erkölcstelen hitványság ellen, mint minden erkölcsi kihágás ellen, ideértve a különböző nációkhoz köthető bűnözést, amely az Unióban nem említhető.
Sodoma és Gomora jut eszembe, amikor tehetetlenül szemlélem az istentelenség eme mutatványait, a Sátán és földi csapata, a liberálisok állatias viselkedését, amelyet az én pénzemből is fizetett rendőr vigyáz, s veri, előállítja azokat, akik egy normális világban akarnak élni. A Keresztény Demokrata Párton kívül egyetlen parlamenti párt sem tiltakozott e nemzeten és sértő felvonulás miatt. Sőt! A hazudozó volt miniszterelnök férfias külsejű hitvesével – akinek ötlete alapján hovatovább nem lesz sem gyermekágyi, sem más segély (a fehéreknek) ha gyermeket hoznak világra – tiszteletét tette a buzik körében… ám sietve illant tova, amikor az ellentüntetők megjelentek az Aradi utcánál. Pedig nem kellett volna elrohannia. Hátha – bár elég csúnya egy ember – akadt volna valaki, aki üzekedhetnékjét vele váltotta volna valóra. Hiszen ő, Gyurcsány Ferenc a napokban azt írta internetes blogjában, hogy számára nem a nemiség, hanem a szerelem a fontos… Nos, itt fiatalabbra cserélhette volna öregedő – és szintén ronda – feleségét, egy "férfire". Bár ezt inkább szocialista Ferencünk szüleinek (apjának leginkább) kellett volna megtenniük, két biciklilopás között. S akkor megúszhattuk volna a bölcs, de betegesen hazug miniszterelnök regnálását, az ország rombolást, s ezeket a deviánsokat is Budapest kellős közepén…
Idejutottunk hát! Húsz év elég volt ahhoz, hogy akikért a békés kommunista világban ötven forintot kapott a rendőrségen az, aki bevitt egyet közülük, ma rendőri védelemmel mutogathatják magukat és szerelmi ötleteiket. Húsz év elég volt ahhoz, hogy erkölcsileg igazi Sodomává váljék az ország, s, hogy egyetlen parlamenti párton kívül senki a politikusok közül nem véli illetlenségnek ezt a magatartást. De ki is emelhetne szót? Egy hat évtizedet végighazudó, gyilkosokkal teli söpredék? Egy a gyilkosok kölykeiből összeállt, és a cionista világrombolást elvégző másik söpredék? Netán a Parlament ülésterméből a szomszédos országok érzékenysége okán, a Trianoni megemlékezésről kivonult nemzeti párt? Ugyan! A zsíros és húsos bödön közelsége mellől kit érdekel, hogy hány ócska kis buzeráns vonulgat az állampolgár pénzén őriztetve a fővárosban? Őket nem! Hiszen a tolerancia, a másság tisztelete és a méltóság a fontos… - mondják. De tessék mondani: - a család tisztelete, az erkölcsi értékek tisztelete, a betegek iránti tolerancia, az idősek iránti szeretet, a haza iránti hűség, a gyermekek és magzatok iránti elkötelezettség nem ér többet a cionista rombolás kiszolgálásánál, s néhány ócska senki beteges hajlamának tiszteleténél? Úgy tűnik, az Unióban és Magyarországon nem. Remélhetőleg azonban megtörténik a változás Európa-és világszerte. Hiszen a rothadt gyümölcs is az előtt esik le a fáról, mielőtt megérne… S vannak országok, ahol ezt a szemét erkölcsi nihilben élő társaságot nem védik, hanem szétverik a rendőrök… mert az a NORMÁLIS VISELKEDÉS. Illetve, ha valaki eme beteges hajlammal születik, azt úgy élje, mint magánügyét… Hiszen, az övsömörösök és a rheumások sem vonulnak ki az utcára…
(stoffán – Európai Idő) |
|