LEGYÉL
A CIVIL HÁLÓ RÉSZE!
Bele
kell-e törődni abba,
hogy, folyamatosan hazudnak a politikusok?
hogy, “eltüntették” a kb. 37000 milliárd Ft közvagyont?
hogy, 220 md $ után fizetünk évi 1830 md Ft kamatot, járadékot?
hogy, állampolgárból alattvalóvá félemlítenek?
NEM! Ezért kérünk, hogy szervezd a Civil Hálót!
Mi a Civil Háló célja?
- civilek
rendszerváltó összefogása
- szegénységünk
okainak feltárása
- történelmi
alkotmányunk érvényre juttatása
- tisztességes
közélet, politikusmentes civil szakértőkből álló kormány
- emberjogi-
és valódi érdek-képviselet
- a
magyar árúk és munkahelyek támogatása
- ökoszociális
rend és közjó
Civil Háló a Közjóért!
Minden civil szervezetnek és egyénnek itt a lehetőség a társadalom politikai
megosztásával szembeszállni. Nem bal és jobboldali vak hitet, hanem a közjóért
küzdő alázatos összefogást hirdetett Széchenyi István gondolata:
"A pártoskodás megosztja a nemzetet".
Mi a Civil Háló ?
Civil szervezetek egyenjogú társulása., amely adminisztratív szervezet csupán.
Ha az együttműködés szintje eléri, hogy mind a 176 választókerületből legyen
csatlakozó szervezet, akkor a tagszervezetek vezetőit nagygyűlésre hívjuk,
ahol megválasztják a központi vezetőséget. Önszerveződnünk kell, mert a beígért
jóléti rendszerváltást a közvagyonnal együtt, elsikkasztották. Nagyobb az
adósság, mint valaha. Népünknek legalább ezer éve van történelmi alkotmánya,
amelyet eltitkoltak előlünk. A hagyományos közjog folytonosságának visszaállításával,
lehetőség nyílna a becsületes és emberléptékű rend megteremtésére.
Miért jött létre?
Csak közösen lehetünk elég erősek, így érhetjük el a kívánt célt. A világot
tönkretevő, sokunkat szellemi és anyagi "rabszolgaságba" taszító globális
pénzhatalom itthon különösen nagy kárt okozott. Tünetei az atomizáció, a közösség
leépítése, amely megtervezett és tudatos. (lásd: család, falvak, hit, oktatás,
vasút, egészségügy és népellenes "érdekképviselet", stb.). Ma olyan építkezésre
van szükség, amely alapja lesz egy élhető, szebb jövőnek. A pénzhatalom kiépítette
rendszer nem demokrácia, hanem pártokrácia, ezért nem csak a politikusok,
hanem maga a rendszer is hibás.
Kik lehetnek a háló tagjai?
Minden civil szervezet, akár bejegyzett, akár nem, Beléphetnek helyi pártszervezetek
tagjai is, ha elfogadják a célokat és legalább 10 igazolt tagjuk van. Magánszemélyek
is jelentkezhetnek, nekik is segítünk Civil Tizedes kört képezni. Nekünk civileknek
kell újra szőni a társadalom szövetét, nem várhatunk tovább!
Amennyiben egyetértetek a célokkal, és tenni is szeretnétek a saját és gyermekeitek,
unokáitok jövőjéért, kérünk titeket, jelentkezzetek. A mellékelt dokumentumban,
vagy az internet portálon ajánlást olvashattok a közösségek kialakításával
kapcsolatban, amelyet szíves figyelmetekbe ajánlunk.
Kapcsolat: URL: www.harcter.hu - E-mail: civilhalo2007@gmail.com - Mobil:
+3670 360-3595
Regisztrációs
űrlap >>>
C
I V I L H Á L Ó
Míg a politika
valódi célja a hatalom, benne az elosztás megszerzése, a civil társadalom,
mely a valódi értékek megteremtője, most ezen szervezési eszközön kívánja
a magyar nemzet vesztét megakadályozni.
Ez a leírás egy tervezet. Azon rendszerváltó gondolatok összesítője, melyek
valójában a civil de a hatalom és médiagépezete által (szélsőségesnek) becsmérelt
népmozgalmaiban keletkeztek. Ez a jelen rendszer becsapottjainak összefogása,
köztük az értékteremtők akiknek esélyük sincs a tisztességes megélhetésre,
köztük tisztánlátókkal és az új többséggel..
Megérett az idő arra, hogy talán először a civilizációban megvalósítsuk
azt, ami az alulról szerveződő társadalmi rendszer. A tervezett civil
háló / CH /a civilség és igazság eszméjét kívánja békés egyetértésben az
élet alaptörvényévé és motorjává tenni. Alulról, az ember szabad akaratából
szerveződik olyan méretű kisközösségekbe ahol gondolatát megoszthatja, akaratát
egyesítheti. Ettől válik a jelen következmények nélküli rendszere végre
a felelősség rendszerévé. Ezáltal igazságosan életképessé.
A kisközösség neve civil tized. Röviden CT .
Tíz embernyi kisközösség - a CT alkalmas arra, hogy benne mindenki:
- meghallgatásra
találjon
- választ kapjon kérdéseire, vagy társaitól segítséget
- jelen megosztott állapotából közösségivé váljon, birkából az élete alakítójává
- megtalálja azt a közösséget melyre vágyik, legyen annak gazdasági, kulturális
, társadalmi, hitbeli, kutatói, stb jellegzetessége, ahol alkalma van
megnyilvánulni, fáradozását értékelik
- ismertté, közösségileg kipróbálttá ezáltal közösségi feladatok ellátására
alkalmassá válhat
A
CT alkalmas egymás segítségére napi bajainkban, a munkanélküliség leküzdésére,de
a családi életben is lehet segítség ,meg megannyi probléma megoldásában.
A CT- létrehozását kezdeményezheti bármely polgár, mely ezen utat találja
a legmegfelelőbbnek. Ez könnyebb a már működő civil vagy politikai szervezetekben,
ha ezzel a hatékonyságot, fejlődést kívánják a tagok a jobb szervezeti felépítése
által biztosítani. Ellentét merülhet fel azonban akaratát a tagságra ráerőszakoló
vezetés és a tagság közt. Ezért nem valószínű az ilyen pártok részvétele,
de rá az esélyt meg kell adni.
A CT-k szervezését elősegíthetik a népszavazási kezdeményezések, mely alkalom
a polgárok megszólítására. Ilyenkor maga a megszólító vállalhatja a CT összehozását,
de ennek vezetésére a tizedest szavazással kell megválasztani. A CT tagsága
nem lehet a rendszerben kisebb mint 8 fő, de ha 16 főt elérte, úgy osztódnia
kell.
A tizedes a tagok többsége által rábízott feladatkört látja el, és képviseli
a civil hálóban.
A tized összejövetelein első dolog az egymás megismerése. A bizalom a biztonság
garanciájával kötődik, többnyire komoly erkölcsi feltételek mellett.. Itt
lehetőleg mindent ki kell mondani. Maga a tized nem irányulhat mások, illetve
a mások nem agresszív értékei ellen.
A rendszer érdeke a minél több civil tized létrejötte, hisz társadalmi célok
és beleszólás nélkül egy CT is legfeljebb csak baráti társaság magasságáig
viszi, így társadalmilag tehetetlen marad. Ezért, ahogyan megtanultuk a tized
életét, úgy az új tagok behozatala és az osztódás a következő lépés.. A CT-k
bizonyos témakörökben kapcsolódhatnak, specializálódhatnak. Most nagyon lényeges
az ilyen kapcsolat a fővárosi és vidéki de akár a külföldi szervezetekkel
is.
A jelen politikai /hatalmi/helyzetben ahol a jog a hatalom jogát jelenti,
az nem a népakarat által szentesített,/tehát valójában illegitim/, kezdve
az alkotmánytól a megválasztott képviselőkig, és az azok által hozott törvényekig.
A civil megoldás útjaként kívánjuk a rendszer civil tizedes alapegységeit
és minden más csatlakozó, elveinket elfogadó civil szervezetet egy hálóba
szervezni és alkalmassá tenni társadalmunk átalakítására.
A háló összekötő szerepet játszik és elterjedésének mértékében hivatott ellátni
a társadalom összehangolásának minden feladatát. Eszköze már nem csak a képviseleti
mandátum, hanem azon számítógépes rendszer mely lehetővé teszi a polgárok
akaratának összegzését. Ezáltal lehet eltörölni a négy éves választási cirkuszokat,
a mandátum pillanatok alatt visszavonható, a felelősség mértéke megállapítható,
ugyanakkor a képviselő képvisel és nem egyedül dönt.
A háló (CH) jelenlegi jogrenddel közös fázisában de az esetleges visszaállított
történelmi két kamarás törvényalkotó rendszerben is eszköze a társadalmi átalakulás
békés útjának. Az CH nem kíván polgárháborút, de ha azt a hatalom kirobbantja,
úgy azt szervezetten kívánja kezelni, ahol a CT-k szerepe a polgárok megóvása,
azt átgondolt, megszervezett védelem
Az arányos képviselet megvalósítása érdekében a képviselő /jelöltek/ megválasztása
és egyéb, az önszerveződés kérdéseiben történő területi összefogásban a területen
megválasztott tizedesek területi közgyűlésükön szavazattal döntenek. A tizedesnek
ezen a közgyűlésen be kell mutatnia legalább 8 polgár megbízását, és az igazoló
jegyzőkönyvet. Civil szervezetek vagy pártok képviselőtől is ugyanaz az elvárás,
ott is csak tíz polgár képviseletében szavazhatnak. Ezen esetekben a megosztottság,
pártokrácia elkerülése végett a megbízás azt is igazolni köteles, hogy tudomásuk
van az alulról szerveződő civil szervezeti formáról. A közgyűlés elnöklését
az azt vállaló és ellátni képes korelnök és a véletlen szerűen megválasztott
tizedes látja el.
Az CH jogi felhatalmazást ad a jelen rendszer átalakításának bármely kérdésében,
hisz azt az akaratot fejezi ki ami a valós népakarat. Nem ismeri el a pártok
közpénzből történő finanszírozásának jogosságát, a munka értékén felül történő
,tehát üzérkedés által nyert tulajdonolást, a népszavazási kezdeményezések
hatalmi elutasítását, a megélhetés esélyének bizonytalanságát
A nemzet megmaradása érdekében a CH-nak elsősorban a gazdaság értéktermelését
a privatizáció leállítását, egy valóságosabb értékrend felállítását kell az
alulról építkező társadalmunk céljává tenni, tehát végig kell vinni a valóságos
rendszerváltást. .
2007 augusztus 1.
dr Bene Gábor (M N B 2006), Orbán József (MAREVOSZ)
"Vannak nagy számban
olyan közösségek, amelyek céljai részben vagy
egészben egybeesnek a Nemzeti Egység céljaival (ezeket
össze kell fogni)" Halász József
Nép-nemzeti Civil Hálót
kell létrehoznunk, amely lefedi az összmagyarságot!
"A civil Magyarország
újjáépítése folyik most, a hatalom számára
láthatatlanul. Mi nem fegyveres szervezõdésre hívjuk
a nép-nemzeti elkötelezett polgárokat, hanem a civilkontroll
erõdemonstrációját szeretnénk - mindenki
számára - láthatóvá és valóságossá
tenni, ám ha az alibidemokráciát mozgató pénzháttérhatalom
politikai színészgárdája sokáig provokálja
a népet, akkor ne csodálkozzanak azon, hogy átlép
a mi szándékainkon az idõ, s rövidesen 56 szellemének
fegyveres újjászületésével találkoznak
majd újra!" Dr. Bene Gábor
I. Hogyan szervezzük meg ennek alapegységét, a Civil Tizedet
vagy Civil Kört?
1.Vedd számba rokonaidat,
ismerõseidet. Ha nem találsz elég embert, akikkel lehet
együtt gondolkodni, egymást segítõ ún. kaláka
feladatokat ellátni, akkor tarts toborzást, de lehetõleg
szóban próbáld õket meggyõzni, vagy a harcter.hu
internetes oldalról tölts le szórólapot. Mérd
fel, hogy újsághirdetéssel, hirdetõtáblán
elhelyezett cédulával vagy szórólappal lenne-e jó
a toborzás.
2. Elõzetesen minden önkéntessel beszélgess el, és
csak ezt követõen hívd meg a Civil Körbe. A beszélgetés
közben megtudhatod, hogy vannak-e olyan képességei, amelyre
a közösségnek szüksége lehet és az illetõ
vállalja-e a reábízott feladatok ellátását.
Vállalja-e, hogy részletes de rövid politikai önéletrajzot
készít önmagáról, és azt a közösséggel
megismerteti. Az elsõ közös beszélgetésre fektess
nagy hangsúlyt, ez legyen lazán induló, kerti parti, vagy
szalonnasütés, vagy közösen végezhetõ ún.
segítõ kaláka munka. Arra kell vigyázni, hogy ha
lakásban történik a beszélgetés, csak annyi
fõ jelenjen meg ahányan kényelmesen elfértek és
az asztalra kerülõ rágcsálnivalót, mindig más-más
személy süsse, vagy hozza. Lehetõleg kerülni kell a
külföldi termékeket akár süti, akár innivaló
lenne az. Kerüljük az aszpartammal készült üdítõket,
mert azok hihetetlenül károsak.(minden gyári üdítõ
ide tartozik, sõt a Pepsi és Coca Cola még a csontritkulást
is elõsegíti.) Az elsõ alkalommal feltétlenül
be kell kérni az önéletrajzokat, és ha mind együtt
van, csak akkor kell ismertetni a többiekkel.
3. A beszélgetések bizalmassága miatt - eleinte - kerülni
kell az írásbeliséget. Az írásbeliség
viszont segíti a hatékonyságot éppen úgy,
mint a vázlatok és ábrák. Ezért ha megválasztottátok
a Civil Tizedest (CT) mint csoportvezetõt, akkor neki kell gondoskodnia
arról, hogy az önéletrajzok és a stratégiai
tervek, mindig biztonságos helyen legyenek elzárva.
4. Tervezz világos szervezeti rendet, hiszen te vagy a szervezõ.
Ha téged választanak meg CT-nek, akkor választass magad
mellé szervezõ titkárt. (több tisztségviselõ
nem kell!) A választásnak egyhangúnak kell lennie, és
csak akkor választass CT-t, amikor már megérett rá
az idõ, tehát már jól ismeritek egymást.
A CT- megválasztását követõen, havonta kell
megerõsítõ szavazást tartani mind a CT, mind a szervezõtitkár
esetében. A legfontosabb elv, hogy mindenkit a munkája minõsít.
Megsértõdni, kivonulni annyi, mint az ügyet elárulni!
Ha nekünk az ügy a legfontosabb nem a személyes ambíciónk,
akkor ilyen soha nem történik.
Tanuljunk meg uralkodni az indulatainkon, és ha hibázunk, kérjünk
bocsánatot.
5. A bemutatkozás nem csak ismerkedés de a közös elvek
kialakításának lépése is. Elõször
mindig a szervezõ mutatkozzon be, majd sorban ismertessék az eddigi
politikai tevékenykedésüket, feltétlenül tartalmazó
önéletrajzukat.
Fontos:legyen lehetõség a bemutatkozóhoz intézett
kérdésekre is.
Alapértékeink:
Mivel önként vállalt feladatokról van szó és
a tagok értékek alapján vállalták, ezen értékek
lefektetése, tudatosítása, egymás elõtti
vállalása kifejezetten csoportépítõ. Ez elõsegíti
a feladat és az egymás iránti elkötelezõdést.
Az alapértékek, és hogy mire szervezõdünk,
már a legelején váljon világossá, ezért
a szervezõ és a CT kötelezettsége azokat az ismeretanyagokat
beszerezni, letölteni fõleg a harcter.hu és harcter.info
honlapokról vagy máshonnan, amelyek a "felvilágosításhoz"
alapvetõk. Az egymás továbbképzése, a helyi
problémák felvetése és a megoldási javaslatok
minden tagnak feladata, ahogyan az egymásra figyelés és
segítés is.
Együttmûködési
szabályok:
Elõre állapodjatok meg a következõ találkozó
helyszínében, napirendjében és pontos kezdõ
idõpontjában. Heti egyszeri 1-3 órás találkozás
feltétlen kell a felkészülésre, tapasztalatcserére,
ötlet összegyûjtésre és tanulásra. Ez alkalmat
ad arra is, hogy összekovácsolódjon a csapat, és ha
eljön az idõ, akkor az egymásban bízó közösség
képes legyen a feladatát közösen és jól
teljesíteni.
Állapodjatok meg a hatékony
együttmûködés ülésvezetõ szabályaiban
is.
(Az állandó vagy alkalmankénti
levezetõ elnök megválasztása legyen az elsõ
lépés, de a CT megválasztása után ne a CT
legyen a levezetõ elnök! Egyedül a alapító szervezõ
lehet tiszteletbeli vezetõ választás nélkül
de neki döntési joga nincs!)
1/egyszerre csak egy beszél
és csak az, akinek a levezetõ elnök szót adott
2/a hozzászólás idõkerete ne legyen 5 percnél
több, az elõadásé 15 perc
3/ne egymás minõsítésével foglalkozzanak,
hanem a feladattal
4/ készítsetek feladatlistát és legyen számon
kérve a végrehajtás
(legyen a feladatoknak konkrét meghatározása, felelõse
és határideje is)
5/ a feladatlistán szerepeljen: a folyamatosan vagy alkalmilag elvégzendõ
megjegyzés, és a fontossági fokozat (fontos, kevésbé,
nagyon fontos)
6/ mindenkinek legyen lehetõsége vállalni valamilyen feladatot,
de ne erõltessük
7/ a jó munka légkör fenntartása a levezetõ
elnök feladata ezért is fontos a személye (viselkedési
is mintát ad a többieknek, tehát legyen kultúrált)
8/ senki sem sajátíthatja ki az idõt, s ne engedjék
"szétbeszélni" az ülést
(de minden hozzászólást meg kell köszönni)
9/mindenki javasoljon napirendet, de ahhoz tartani kell magát a csapatnak
10/ vitás esetben hivatkozz az alapértékekre és
az ügyünk fontosságára
11/ inkább pozitív és bátorító megjegyzéseket
tegyetek, s ne bírálatokat
(a döntések pedig mindig közmegegyezéssel szülessenek
meg!)
12/lehet eltérõ vélemény is, mert a vita elõrevisz,
ám ne legyen feszültség miatta
13/a közösség ereje és a szolidaritás érzésének
fejlõdése hitet ad, a panaszkodás
viszont erõtlenné tesz, ezért nem szabad teret adni a panaszkodásnak
14/a demokráciaélmény fontossága abban rejlik, hogy
minden tag érezze meg:
õ is megválasztható egy idõre CT-nek ha olyan a
teljesítménye de ne legyen csalódott, ha a következõ
hónapban mást választanak
|